Nyomtatás

Új kormányablakok és foglalkoztatási osztályok kialakítása

Létrehozva:

A Veszprém Megyei Kormányhivatal folyamatban lévő beruházásairól tartottak sajtótájékoztatót. Kormányablakok és foglalkoztatási osztályok kialakítására, felújítására kerül sor a megyében. Ez a fejlesztés érinti térségünket is, hiszen Balatonalmádiban hamarosan befejeződik a járási hivatal épületrészének felújítása és egyéb átszervezések is megvalósulnak.

Nyomtatás

Házhoz megy a Petőfi Színház

Létrehozva:

Közösségben a közönséggel címmel új bérlettel és új szolgáltatásokkal készül a Petőfi Színház. Céljuk, hogy minél szélesebb körben tudják elérni a színház iránt érdeklődő közönséget. A legnagyobb újdonság, hogy házhoz is megy a Petőfi Színház. Október 3-án, szombaton Felsőörsön, Almádiban, Alsóörsön és Csopakon találkozhatnak majd a szolgáltatással. Negyedikén, vasárnap pedig Szentkirályszabadján, Balatonfűzfőn, Balatonkenesén és Balatonakarattyán. Mindkét napon délután várhatják a színház autóját, ahol egy-egy órán át lehet majd élni a bérletvásárlási lehetőségével. A részletekről a színház telefonszámán kaphatnak információt.

Nyomtatás

Spirituális találkozások Veszprémben

Létrehozva:

A békés, beteljesedett élet eléréséhez szinte minden vallási hagyomány a meditáció valamilyen formáját javasolja. Ezt nevezhetjük befelé koncentrálásnak, imának, inverziónak és meditációnak is. A meditáció képes feloldani az érzelmi és mentális feszültségeket. Segítségével a stressz által okozott betegségektől is meg lehet szabadulni. A meditáció indiai nagymesterének veszprémi előadására számos országból érkeztek.

Nyomtatás

Uniós források felhasználása

Létrehozva:

Fejlesztési biztosokat neveztek ki a megyékben és megyei jogú városokban a jövőben folyó európai uniós pályázatok koordinálása céljából. Veszprém megyében ezt a feladatot Kovács Zoltán közigazgatási államtitkár kapta. 45,1 milliárd forint jut a következő 5 évben a megye településeinek fejlesztésére. A projektötletek feldolgozása az utolsó fázishoz érkezett, a harmadik negyed évben elindulhat a források lehívása.

Nyomtatás

Bagdy Emőke előadása a párkapcsolatokról

Létrehozva:

Közönségsiker a pozitív pszichológiával. Bagdy Emőke Prima Primissima-díjas professzorasszony a Hangvillában tartott előadást. A tudomány szolgálója – ahogy magát nevezte, személyiségével és sajátos előadásmódjával vonzza az érdeklődőket. Magas fokon mégis nemes egyszerűséggel vezette ez alkalommal is a sok száz fős közönséget a pszichológia területeire. A párkapcsolati harmónia szerepelt előadásának fókuszában.

Nyomtatás

Jelentős változások várhatók a szakképzésben

Létrehozva:

Kilencedik osztály is lesz az általános iskolában, a szakképzés pedig öt tanévet foglal magába, ebben kap helyet a technikusi képzés is. Ezek lesznek a legalapvetőbb változások az oktatásban 2016-tól kezdődően. Erről is szó esett a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési tanévzáróján. Díjazták az év tanulóit valamint a gyakorlati képzőhelyeket és a legjobb szakoktatókat.

Nyomtatás

Fa Nándor élménybeszámolója Föld körüli útjáról

Létrehozva:

Csodálni a naplementét a vitorlásról – ez szép, de kevés.  Kell az a sok kihívás, ami egy föld körüli úton jelentkezik - vallja a hajótervező és építő, szólóvitorlázó, Fa Nándor.  A Szent Jupát után több mint két évtizeddel ismét megkerülte a földet vitorlásával. 110 nap a Spirit of Hungary fedélzetén, 110 nap, ami ismét sokat adott a magyar vitorlássportnak. 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.