Nyomtatás

Szívvel, ecsettel

Létrehozva:

Szívvel, ecsettel címmel nyílt kiállítás augusztus 5-én, szombaton délután az alsóörsi Török-házban. Az alsóörsi Képzőművészeti Egyesület 13 művészének alkotásait augusztus 20-ig láthatják az érdeklődők.

Nyomtatás

Öt év az önállóság útján

Létrehozva:

Öt éve tette meg az első lépést az önállóság útján Balatonakarattya. A település a 2012. augusztus 5-én tartott népszavazással nyilvánította ki függetlenségi szándékát, és ezt minden évben megünneplik. Az évfordulón sportversenyekkel, koncertekkel, falunapi hangulattal várták a lakosokat és a vendégeket.

Nyomtatás

XI. Gombócfesztivál Balatonfűzfőn

Létrehozva:

Túrós és lekváros. Ez csak az alap, a hagyományos gombóc. De van túrós pulyka gombóc, taiwani húsos gombóc, pizzagombóc, mákos guba gombóc, bajor gombóc…. Gombóc Artúr nem tudna annyiféle csokit felsorolni, amennyi féle gombóc volt megtalálható Balatonfűzfőn a XI. Gombócfesztiválon. A jó időben megtartott rendezvényen ismét sokan voltak, élvezték az ízeket, nézelődtek a kirakodó vásáron és hallgatták a színpadi produkciókat.

Nyomtatás

Mozgássérültek napja

Létrehozva:

Egy rendhagyó helyszínen, a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban rendezte meg a Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesülete a Mozgássérültek Napját. Az eseményen több mint kétszázan vettek részt.

Nyomtatás

IKT MasterMinds Kutatócsoport nyári tábora Balatonfűzfőn

Létrehozva:

Mobiltelefonok, tabletek. Ezek a mai modern eszközök is jól használhatóak az oktatásban, nevelésben. A 2 éve alakult IKT MasterMinds Kutatócsoport célul tűzte ki, hogy az információs és kommunikációs technológiát az oktatás céljára is igénybe vehetővé tegyék. A pedagógusokból álló csoport tagja saját munkájuk során, alkalmazás közben tesztelik az eszközöket, és gyakorlataikat megosztják másokkal is. Idén Balatonfűzfőn gyűltek össze, hogy tapasztalataikat közösen fejlesszék tovább. Szerepet kapott a robotika is.

Nyomtatás

Kinyílott az Aranykapu Balatonfűzfőn

Létrehozva:

Lego kiállítással és a P. O. Funk Unit zenekar koncertjével kezdetét vette Balatonfűzfő nyári fesztiválja az Aranykapu fesztivál. Július 28-a és augusztus 6-a között kiállítások, gasztronómiai versenyek, koncertek színesítik a város életét. Augusztus 5-én pedig megrendezésre kerül a XI. gombócfesztivál. De a veterán gépjárművek szerelmesei is találnak majd programot maguknak, a Kreitli Ferenc Veterán Autós és Motoros egyesület is megrendezi szokásos találkozóját augusztus 6-án vasárnap

Nyomtatás

Koncert az évszázados harmóniumon

Létrehozva:

Van Balatonfűzfőn egy hangszer, ami idén már 103 éves. Ez egy Hoffmann Czerny harmónium. És van egy fiatal zenész, aki úgy gondolja, hogy a hangszerek azért vannak, hogy zenéljenek rajtuk. Épp ezért lelkesen küzd a régi hangszerek felújításáért. Varga Áron – mert róla van szó – elérte, hogy Balatonfűzfő városa és alapítványa és egyéb civilek jóvoltából ez a harmónium 100 éves születésnapjára megújuljon. És ha már van egy működő hangszer, akkor ugye azon zenélni kell. Július 28-án este pedig két egyházzenész társával koncertet is adott a Balatonfűzfői református templomban.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.