Nyomtatás

10. jubileumi Mogyorósi Napok (videó)

Létrehozva:

10. alkalommal rendezték meg Litéren a település legnagyobb kulturális rendezvényét a Mogyorósi Napokat. A négy napos eseményt a hétvégén Harrach Péter az országgyűlés KDNP frakciójának vezetője nyitotta meg. Az ünnepségen elismeréseket is átadtak.

Nyomtatás

Hagyománnyá vált a Kenesei Fiatalok koncertje (videó)

Létrehozva:

A Balatonkeneséhez kötődő fiatal tehetséges zenészek idén is becsületkasszás koncertet adtak a város református templomában. Az eseményen klasszikus romantikus és modern szerzők műveit játszották. A fellépők többsége már évek óta tanulja, vagy már tanítja a zeneművészetet.

Nyomtatás

Halálos baleset történt a 71-es főúton (videó)

Létrehozva:

Az elmúlt hétvégén összesen 422 közlekedési baleset történt. Ebből 8 halálos kimenetelű volt, 65 súlyos, 109 pedig könnyű sérüléssel végződött, adta hírül az Országos Rendőr-főkapitányság. Az egyik tragikus kimenetelű ütközés Balatonfűzfő és Balatonkenese között, a 71-es számú főútvonalon történt.

Nyomtatás

Felavatták a balatonfűzfői Árpád utcát (videó)

Létrehozva:

Csütörtök délután felavatták Balatonfűzfőn a felújított Árpád utcát. Ez a város eddigi legnagyobb összköltségvetéssel megvalósított Uniós beruházása. A munkálatok keretében megoldották a csapadékvíz elvezetést és a zöldfelületeket is felújították.

Nyomtatás

Olvasóliget kortárs írókkal Balatonalmádiban (videó)

Létrehozva:

Idén harmadik alkalommal nyitották meg a Balatonalmádi Wesselényi strandon a korábbi években is sikeres strandkönyvtárat. A nyáron először az olvasóliget kezdeményezéshez is csatlakozott a Pannónia könyvtár, melynek programjain kortárs művészekkel lehet találkozni. Szerdán Karafiáth Orsolya mesélt eddigi munkásságáról.

Nyomtatás

Rendkívüli tűzeset a balatonfűzfői veszélyes-hulladék kezelőben (videó)

Létrehozva:

Kigyulladt egy hulladékkezelő-telep Királyszentistván és Balatonfűzfő határában csütörtök délután. A tüzet este fél hétkor sikeresen eloltották személyi sérülés nem történ, egy tűzoltót kellet a nagy meleg miatt ellátniuk a helyszínre vezényelt mentősöknek.

Nyomtatás

8. Balatoni Kapunyitó (videó)

Létrehozva:

A hétvégén útjára indult a nyolcadik Balatoni Kapunyitó rendezvénysorozat Balatonkenesén. Az első napon a hagyományok szerint a térség művészeti csoportjai kaptak bemutatkozási lehetőséget a Széchenyi parkban felállított színpadon.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.