Nyomtatás

A Városvédő és Fürdő Egyesület családi napja

Létrehozva:

A balatonfűzfői Városvédő és Fürdő Egyesületnek jó hangulatú családi napot tartott az általuk üzemelt tobruki csónakkikötőben. Ilyenkor közelebb kerülnek egymáshoz a tagok, eljönnek a családtagok is, és közösen erősítik az egyesület közösségét. A szél hiányában idén elmaradt a szokásos vitorlás verseny, de mindenkit kárpótolt az ízletes marhapörkölt.

Nyomtatás

Keresztény államunk ünnepe Balatonfűzfőn

Létrehozva:

Hálaadó szentmisével, megemlékezéssel és kitüntető címek adományozásával ünnepelték keresztény államunk és Szent István napját. Balatonfűzfő polgármestere a közös jövőépítés fontosságát emelet ki, majd Balatonfűzfőért elismeréseket és díszpolgári címeket adományoztak.

Nyomtatás

Szent István Vitorlázónapok Balatonfűzfőn

Létrehozva:

36.alkalom a sorban. 1983-ban tartották meg először államalapítónk tiszteletére ezt a versenyt – akkoriban még bátor húzásnak számított ez a névadás. Ma már természetes hogy Szent István királyunk nevét viseli ez a rangos verseny. A helyszínt idén már harmadjára a Balatonfűzfői Vízisport Centrum biztosította.

Nyomtatás

Idén is siker a vendégmarasztaló fesztivál Alsóörsön

Létrehozva:

Koncertek, sport, finom borok, ételek. Öt napos rendezvénysorozattal marasztalja a vendégeket Alsóörs. Már az első napon teltház volt a Sirály parkban. Neves fellépők sora várja még az érdeklődőket, majd augusztus 20-án tűzijátékkal és utcabállal zárul az esemény.

Nyomtatás

Megújult pálya Balatonfűzfőn

Létrehozva:

Rekortán borítású pályát adtak át szombaton Balatonfűzfőn. A 42 millió forintos beruházás költségének több mint a felét pályázatból finanszírozta az önkormányzat. A 32x47 méteres sportlétesítmény átadóján ott volt Gellei Imre, egykori fűzfői labdarúgó, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. Az átadó után barátságos focimecset tartottak, majd újra megrendezték a hagyományos Kosárlabda Balaton Kupát.

Nyomtatás

TOUR DE HONGRIE

Létrehozva:

A Tour de Hongrie egy több mint kilenc évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi országúti kerékpárverseny, a legnagyobb magyar kerékpárverseny, az ország nemzeti körversenye. Az első Tour de Hongrie-t 1925-ben rendezték meg, a magyar kerékpárosok a Francia Körverseny, a Tour de France mintájára hívták életre a mi nemzeti körversenyünket. Az évek során háborúk, politikai rendszerek és más kihívások miatt hosszabb időszakokon át is szünetelt a verseny, az idei lesz a 39. kiírás.A Tour de Hongrie az UCI Europe Tour sorozatának eseménye. 2018-ban szintet lépett: a nemzetközi versenynaptárba 2.1-es kategóriával jegyezték be. A magyar kerékpársport történetében még sosem rendeztek ilyen magas kategóriájú viadalt hazánkban.A hatnapos országúti viadalon tizenkilenc csapat áll rajthoz, minden együttes hét versenyzőt indíthat – így az UCI 2.1-es kategóriájú viadal mezőnyének létszáma elérheti a 133 főt.

Nyomtatás

Veteránjárművek találkája Balatonfűzfőn

Létrehozva:

Igazi autó és motorcsodákat láthatott a szépszámú érdeklődő. Járműbemutató, felvonulás és számos kísérőprogram színesítette a nyolcadik Balatonfűzfői Veteránjármű találkozót. A rendezvényre évről évre egyre több kiállító érkezik. idén 185 járművet láthattak az érdeklődők. A programot a Balatonfűzfői Kreitli Ferenc Veterán Autós és Motoros Egyesület rendezte.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.